2010-03-18

JUM XIV.

Most kicsivel kevesebben voltunk mint általában, ráadásul jópár régi arcot hiányoltam. Node nézzük az előadásokat.

Brillien
A brillien.org-on elég jó írásokat lehet róla találni angolul és magyarul is, de az igazat megvallva ez nem egy könnyű téma, főleg a Session Bean-ekre beszűkült agyú embereknek. Jó volt élőben is hallani róla. Felvettem a kipróbálandó dolgok listájára, de ahogy most állok lehet hogy az amerikaiak előbb érnek a Holdra (még így is), minthogy én eljussak odáig hogy valóban foglalkozni tudok a Brillien-nel.

Elég invazív egyébként a cucc, tehát eleve olyan osztályokat kell írni, amik Brillien-specifikus ősosztályokból öröklődnek és fel vannak annotálva. Megtudhattuk még, hogy valóban működik production környezetben, mégpedig telemetikai rendszereket szolgál ki, és szimpatikus BSD licenszelésű. Állítólag teljesítményben is jó, még akkor is ha sok JSON szerializációt csinál mélyen a belsejében. Akinek van ideje próbálja ki és írjon tapasztalatokat!

TodoMap

Itt lakik a TodoMap. Kocka nagyon ráment a politikai vonalra, pedig nincs rá szükség szerintem. Engem főleg a belső megoldások érdekeltek, és ebből kaphattunk is egy hosszú listát. JQuery UI-val pl. azok a tapasztalatok ha jól értettem, hogy az alap komponenskészlet nem túl bő, plugineket kell használni. Viszont ahány plugin, annyi verziójú JQuery-re van szüksége, de csak egyet lehet használni. Tehát annyira nem lett nyerő. Az authentikációhoz az OpenId-t használja, tehát nem csinál saját juzer adatbázist. Ez a megoldás engem is érdekelne egyik projektben. No a kormányzati informatikával való összedrótozással kapcsolatban igencsak szkeptikus vagyok. Esetleg kisebb falu vagy utca nagyságú közösségeket el tudom képzelni, hogy rácuppannak, de a kormányzati informatika más szint: Vetítések, baráti kézfogások, aprópénzek, asztal mellé leeső morzsák. És akkor a végén vagy működik a dolog vagy nem. Nem is írok semmit.

SameBug

Ők pedig kivételeket gyűjtenek. Még nem tudni mi lesz belőle pontosan, mert ez egy szakdoga téma, prototípus, proof of concept. Engem mindenesetre érdekelne valami megoldás, hogy ha kiböfög a programom egy stacktrace-t, adott esetben minél értelmesebb választ tudjak találni róla a neten. Erről még biztos hallunk majd. Talán én is írok még majd róla.

Videó ezúttal nem készült, de ha többszázan őrülten keresni fogják, akkor legközelebb nagyobb hangsúlyt fektetünk rá hogy készüljön.